Vasárnap este tovább folytatódik a Falco és a Körmend elődöntőjének csatája. A három győzelemig tartó párharc állása jelenleg 2-1 a sárga-feketéknek. Újabb sérültek egyik oldalon sincsenek, így a csapatok teljes kerettel állhatnak fel.
A hazai klub 220 darab belépőt biztosított a Falco szurkolóinak. Akinek még nincs belépője, holnap délután negyed öttől még megveheti az Aréna Savaria második emeleti irodájában.
– Csütörtökön az első három negyedben szinte álomszerűen játszottunk, az utolsó játékrészben viszont már elhittük, hogy megvan a meccs, sok buta hibát vétettünk és magunkra húztuk a Körmendet. Nehéz dolgunk lesz vasárnap, de bízom benne, hogy ezúttal élünk a győzelmi esélyünkkel. Természetesen győzni megyünk Körmendre, nem játszunk arra, hogy majd az 5. meccsen úgyis nyerünk. Ez a párharc kiszámíthatatlan, mindkét csapatot képesnek tartom arra, hogy nyerni tudjon a másik otthonában – mondta Bencze Tamás, a Falco edzője.
Még egyszer nem játszhatnak ilyen rosszul
Zoran Martic, a Körmend edzője abban bízik, hogy még egyszer nem fordulhat az elő, hogy már az első félidőre tetemes hátrányt szedjen össze csapata.
– Csütörtökön borzasztóan kezdtünk, nem hiszem, hogy reális lenne a két csapat között a 24 pontos különbség. Most már ilyen hibát nem szabad elkövetnünk, hiszen az végezetes lenne. Mindenképpen ki akarjuk harcolni az ötödik mérkőzést. Ehhez azonban sokkal jobban kell játszanunk, mint a harmadik összecsapáson. Játékosaim kisebb-nagyobb sérülésekkel küzdenek ugyan, de ez ilyenkor már megszokott – mondta Martic.