Másodszor is legyőzte a Szolnok a Falcót

A bajnokságban sima volt, a FIBA-kupában szoros lett.
 
 
 
 
 

Másodszor is legyőzte a Szolnok a Falcót

A bajnokságban sima volt, a FIBA-kupában szoros lett.

Tizenegy nap után találkozott ismét egymással a két együttes, legutóbb a magyar bajnokságban, akkor simán, hússzal nyert a Szolnok a Tiszaligetben. Ezúttal, már a nemzetközi porondon, élesebb volt a Falco. A szombathelyiek kezdtek jobban, a 11 pontos Bruinsma és a 7 pontos Norfleet vezérletével meg is nyerték az első felvonást (17-21).

Milosevics két ziccere közé Curry triplája ékelődött be a folytatásban. 6-3-mal feljött egyre az Olaj (23-24). Keményen gyűrték egymást a felek, Vojvoda a 15. percben szerezte meg első pontjait, Curry pedig hamar összeszedte negyedik faultját. Hosszú idő után, Benke hármasával egyenlítettek a hazaiak, 30-30-nál időt is kért Okorn. Hiába, 2-0 után 33-32-nél már újra a bajnok vezetett. A félidőre 35-34-es állással mentek öltözőbe a csapatok. Nem dőlt el semmi.

Benke ziccerével folytatódott a mérkőzés, amire Reddic felelt. Két perc alatt hatra nyílt az olló, 42-36-nál időt is kértek a vasiak. Hiába, Milosevics büntetője után Andric dobott triplát, ezzel először lett tíz közte. A Falco elveszítette a ritmust, 55-38-nál újra magához hívta övéit Okorn. Váradi triplájával zárult a harmadik felvonás (60-48).

Balmazovics is bevert egy trojkát, ismét benézett tízen belülre a Szombathely, sőt a szerb duplája és Bruinsma ziccere után már ötre olvadt az Olaj-fór. Milosevics fújt ébresztőt kintről, ettől aztán Vojvodának is megjött a kedve (utóbbinak ez volt az első és egyetlen hármasa). Ettől sem roppant meg azonban a Falco. Újabb időkérés után Balmazovics és Bruinsma vezérletével, gyors akciókkal (és faultos kosarakkal) visszajöttek a meccsbe a vendégek. Nyílt volt a hajrá, de a sajtot és a győzelmet már nem tudták kiénekelni a szolnokiak szájából. Ez a szűk eredmény még akármelyik csapatnak jól jöhet a továbbjutás szempontjából.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!