Kikapott Kecskeméten a Falco

Gyengén játszottak, gyengén védekeztek a sárga-feketék.
 
 
 
 
 

Kikapott Kecskeméten a Falco

Gyengén játszottak, gyengén védekeztek a sárga-feketék.

Megilletődötten kezdett a Falco Kecskeméten, a betegséggel küszködő Váradi kimaradt a vendégek kezdőjéből. Karahodzsics hamar megszerezte a vezetést csapatának, majd Thompson két kosarával már 6-0-ra is elhúztak a hazaiak, amikor megszületett az első vasi kosár, Govens dobott egy triplát. Hosszú percekig tartó gólcsend után, Pongó Máté egy triplával növelte ismét hat pontra a hazaiak előnyét. Sok volt a hiba mindkét oldalon, a szombathelyiek dobásai nem ültek, a hazaiak viszont rengeteg pontot szereztek a palánk alól. Két perccel a negyed vége előtt 15-9 volt az állás, pihenőre végül 19-14-el mehettek a csapatok. Ebben a játékrészben inkább a küzdelem dominált.

Gyors kosárváltással indult a második tíz perc. Váradi triplával válaszolt Dramicsanin két sikeres büntetőjére. Továbbra is sok volt a hiba, a KTE minden kísérletét visszaverte a Falco, hiába volt ismét hét pont a hazaiak előnye, a 14. percben már 25-23 állt az eredményjelzőn. Aztán fordult a kocka: Djeraszimovics büntetője után az addigi legnagyobb különbség volt a két csapat között, 34-25. A Falco védekezése átjáróház volt ebben az időszakban, csupán egy Váradi triplának köszönhetően tudták tartani a lépést. 40-30-nál volt először tíz közte. Ez maradt a nagyszünetre is, 44-34-el mehettek pihenőre a csapatok.

Elképesztő hibákkal indult a második játékrész, mindkét oldalon. Pustahvar forgolódott a festékben, és harcolt meg a kosárért, Dramicsanin triplával felelt. Zsigeranovics mindkét palánk alatti területet uralta, vezérletével tízen belül került a Falco, 47-42-nél időt kért Forray. Hiába, 14-3-as szériával fordítottak a fekete mezesek (47-48), a 25. percben először állt jobban a Falco. Nem sokkal később Karahodzsics megkapta 4. személyhibáját. Már néggyel is mentek a vendégek, de aztán Pongó és Dramicsanin is dobott egy-egy „emberes” triplát. Pustahvar távoli hárompontos kísérlete lejött, így 61-57-ről indult a záró felvonás.

Govens indította el a záró etapot, majd Wittmann vágott be egy trojkát a sarokból. A 32. percben Govens is összeszedte 4. faultját. Megint kezdtek elmenni a hazaiak, 71-63-nál időt kért Szekulovics. Karahodzsics büntetőivel újra tíz lett közte. A 36. percben Perl is a kipontozódás szélére került, 80-69-nél megint időt kért Szekulovics. Hiába, innen már nem volt visszaút. A KTE megérdemelten húzta be a számára nagyon fontos győzelmet, a Falco pedig kulcsjátékosai gyenge napja miatt ismét impotens volt idegenben.

Forray Gábor, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzője: Gratulálok a játékosaimnak, és örülök, hogy ilyen sok néző látogatott ki a mérkőzésre. A Falco nagyon jó csapat, de mi a mérkőzés elején már agresszívebbek voltunk. A második félidőben változtattak, át is vették a vezetést, de mi is tudtunk újítani, és visszavettük az előnyt. Látszik a fejlődés, sikerült visszaverni a Falco rohamai, sikerült nagy előnnyel nyerni. Ma még mosolygunk, de holnap folytatjuk az edzést. Sok sikert kívánok a Falcónak a továbbiakban. Boldog karácsonyt!

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Gratulálok a Kecskemétnek. Jobb meccset vártam a saját csapatomtól. Nagyon lusták voltunk, főleg védekezésben, nagyon könnyen kaptuk a kosarakat. Sokkal gyengébbek voltunk, mint ellenfelünk. Ez a Kecskemét nagyon jó csapat, főleg hazai pályán. Megyünk tovább. Kellemes ünnepeket mindenkinek.

 
 
  • 2idealista2017december22.10:24ÚjVálasz

    Mikor lesz edzőváltás ?

     
  • 1lalika2017december21.21:01ÚjVálasz

    Egyszerüen szégyen!
    Ne csak a csapat,hanem Szrecsko is szégyellje magát!!!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!