Harminccal nyert Debrecenben a Falco

Nem volt egy súlycsoportban a két gárda.
 
 
 
 
 

Harminccal nyert Debrecenben a Falco

Nem volt egy súlycsoportban a két gárda.

Több, mint öt perc csúszással indult az ötödik és a harmadik helyezett találkozója. Jahmal Jones helyett Tóth Bence, Ivan Lilov helyett pedig Velkey János játszott a hazaiaknál, igaz a másik oldalon is hiányzott egy légiós: Milos Borisov ugyan elvégezte a bemelegítést, de nem kockáztatta meg a játékát Szrecsko Szekulovics edző.

A honosítás előtt álló Darrin Govens triplájára Velkey válaszolt kisvártatva. Majd a tempójára is. Ezt követően egyre többet hibázott támadásban a Falco, a hazaiak könnyű kosarakkal meglógtak, az első negyed derekán már 13-7 volt az állás, a hetedik percben pedig Isaiah Armwood ziccerével 20-9. Időt kért Szekulovics, aki pályára küldte Ivan Zsigeranovicsot, a szerb center beállítása után sokkal keményebb lett a vendégek védekezése, 22-16-ra zárkózott az első negyed végére a Falco.

A második negyed is Govens triplájával indult. Másfél perc után, 24-23-nál időt kért a DEAC. 4-14-et futott ekkor a Falco, nem tudott mezőnykosarat szerezni a hazai gárda, mindössze négy Armwood büntetőt. Perl Zoltán 26-26-nál egy triplával kiegyenlített, Alekszandar Pustahvar büntetői pedig hosszú idő után újra vasi vezetést jelentettek. Átfutottak a szombathelyiek az újoncon, a 14. percben, 26-32-nél megint időt kellett kérnie Berényi Sándornak. Először lépett pályára az idei szezonban a bokasérüléséből visszatérő Bognár Kristóf, de ő sem tudott segíteni volt csapata ellen. Meglett a tíz is közte, sőt a félidőre 32-48-as állással mentek öltözőbe a csapatok. A Falco második negyede kísértetiesen hasonlított a múlt heti, Sopron elleni idegenbeli fellépéséhez… A sárga-feketék csapatként operáltak, Tóthon és Norfleeten kívül mindenki betalált az első félidőben, míg a hajdúságiaknál a 100 %-kal célzó, és 12 pontig jutó Velkey mellett a 10 pontos (igaz ebből 8 büntetőből született) Armwood vitte a pálmát.

Farkas Attila volt az első kosárszerző a fordulás után, majd Govens negyedik trojkáját jegyezte, Norfleet pedig az elsőt. 34-54-nél már húsz volt közte. Leült a meccs, kevesebb kosár esett, ez a vendégeknek kedvezett. 41-61-nél megint időt kért Berényi. Nem jött a fordulat, 49-71-ről indult a záró felvonás, a lényegi kérdések eldőltek.

A 35. percben Govens hatodik triplájával a harminc is meglett, majd rögtön utána a hetediket is bevágta az irányító. A végére lehetőséget kaptak a fiatalok is mindkét oldalon, ilyen arányban is megérdemelt szombathelyi siker született. A DEAC becsülettel küzdött, de két kulcsembere hiányában nem tudta a felvenni a versenyt esélyesebb riválisával.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!