Egis Körmend - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kosárlabda-mérkőzés 

A Falco uralta a vasi derbit

Zsinórban ötödször kapott ki a Körmend, ezúttal majdnem hússzal.
 
 
 
 
 

A Falco uralta a vasi derbit

Zsinórban ötödször kapott ki a Körmend, ezúttal majdnem hússzal.

A kezdés előtt a hazaiak egyik köszöntötték Ferencz Csabát, akinek tegnap született meg kislánya, Zselyke.

Wright alig tíz másodperc után eladta a labdát, de Perl is elrontotta első kísérletét a másik oldalon. Tuoyo szerezte az első kosarat a rangadón, Borisov pedig egy laza ziccerrel egyenlített. Tuoyo jegyezte az első hét körmendi pontot, Váradi pedig a tizenegy szombathelyiből kilencet. Elkapták a fonalat kintről a hazaiak, Tuoyo és Wright kétszer, Davis pedig egyszer talált be távolról, a hatodik percben 19-11 volt az állás. Egészpályás letámadással próbálták fárasztani, megzavarni a vendégeket a piros mezesek. Bán is betalált kintről, majd 22-13-nál Govens ütött oda neki hárompontos-dobás közben. A büntetők előtt időt kért Szekulovics. A háromból kettőt értékesített az ex-szombathelyi hátvéd, így már is kétszámjegyűvé vált a különbség. Ezt azonban pillanatok alatt ledolgozta a Falco, amely szigorított addigi lagymatag védekezésén. Ehhez kellett Borisov, Váradi és Govens hármasa, illetve a honosított amerikai két büntetője. 24-24-nél egál volt, a 9. percben időt kért Potocnik. Taylor kosarával már a Falco vezet, amely meg is nyerte az első felvonást 24-26. A Körmend jóformán csak kintről hajigált (12 mezőnykísérletéből 10 távolról volt), de az etap második felében már nem ültek annyira a dobások, így egy 2-13-as széria után fordult a kocka.

Fanning ziccerével hosszú idő után újra eredményes volt akcióból a Körmend. Taylor egy percen belül másodszor döntötte fel Hortit, mindkétszer támadó faultot ítéltek az amerikai center ellen. Perl hármasa és Pustahvar közelije után, 28-33-nál megint a Rába-partiak kértek időt. 34-41-nél már héttel is ment a Szombathely, sőt a félidő Tóth lapos dobása után 37-45-tel ért véget.

Öt amerikaival állt fel a Körmend. Borisov tiszta, üres hármasával folytatódott a meccs, először húzott el tíz fölé a Falco. Hollins közelről, a megállíthatatlan Tuoyo pedig távolról volt eredményes, ám Váradi a sarokból azonnal felelt, ez is hármat ért, azonnal lehűtve a hazai kedélyeket. 45-51-nél megálltak egy darabig a csapatok, sok volt a hiba mindkét oldalon. Wright megsérült, miután Váradival ütközött, és szerencsétlenül ért talajt, később már nem is tudta folytatni a játékot. A Falco lendült át hamarabb a holtponton, Govens újabb triplát szórt, majd Borisov tette vissza a magyar válogatott irányítójának labdaszerzés után kimaradt ziccerét. A harmadik negyed derekán, 49-61-nél újfent időt kért a Körmend. Teljesen szétestek a piros-feketék, semmi elképzelés nem volt a támadójátékukban. 49-65-nél megint lépett az asztal felé Potocnik. A végén mindent egy lapra tettek fel a vendéglátók, Hollins 3+1-es akciójával be is néztek tízen belülre (60-69). Az utolsó másodpercekben még belefért egy Govens és egy Németh-tripla is. 63-72-ről indult a záró felvonás.

Ferencz ziccerből megszerezte első pontjait a meccsen. Govens emberes, palánkos, dudaszós kosárral válaszolt, majd nem sokkal később újabb lehetetlen szögből elengedett hármasával visszaállt tíz fölé a különbség (65-77). A 33. percben Pustahvar trojkája után kialakult az addigi legnagyobb különbség (65-80). Volt már 17 is közte, aztán egy pillanatra visszajött 11-re a Körmend. De ez a fellángolás megint csak Tiszavirág-életűnek bizonyult. Váradi dudaszós triplájával megszerezte 22. pontját, nem sokkal később már 18 volt közte. A Falco okos, tudatos játékkal lassította a tempót, a Körmend továbbra is kapkodott, sokat hibázott, az ellenfél pedig élt a lehetőséggel, és szinte minden hibát megbosszult.

A vendég szurkolók a végén rászámoltak a megyei riválisra, amely zsinórban ötödik vereségét szenvedte el. Könnyen lehet, hogy ez Gasper Potocnik állásába is került…

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!