Ez a csapatunk! - Győzött a FALCO Kaposváron

Lehengerlő játékot produkált idegenben Bencze Tamás együttese, ezzel életben tartotta esélyeit a play-offba kerülésre. Eddig miért nem tudtunk mindig így játszani?

A nyolcba jutás szempontjából kulcsfontosságú meccs várt szombaton este Kálmánékra. A FALCO Kaposváron lépett pályára.

Alaposan bekezdtek a csapatok. Eleinte úgy tűnt, dobópárbaj fog dönteni, inkább a támadójáték, mintsem a védekezés dominált.

Aztán hirtelen eggyel nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a FALCO. Varázsütésre megváltozott a sárga-feketék játéka. A szerdai, kecskeméti kupameccsel ellentétben ezúttal szerencsénk is volt, nagyon ültek a dobásaink. Viszont nagyon jól védekeztünk, a kaposváriak egyszerűen nem jutottak tiszta dobóhelyzetig, kényszerből hajigáltak, illetve nem egyszer lejárt a támadóidejük.

Csapatként küzdöttünk, a kezdőktől kezdve a cserékig, a magyaroktól a légiósokig, mindenki tette a dolgát. Szanatiék remekül kapcsolták ki a játékból a kék-fehérek egyik legjobbját, Joshua Wilson-t, aki 20 perc után mindössze 1 pontnál járt. A hazai játékosok görcsben álltak, az első félidőben nem dobtak triplát.
Ámult a mezőny felének szakmai vezetése – a lelátón helyet foglalt Braniszlav Dzunics, Völgyi Péter és Szrecsko Szekulovics is –, a félidőben 58-32-re vezetett a FALCO.

A tetemes előny birtokában a második félidőre visszavettek a vendégek, a Kaposvár viszont nem adta fel, mindent megtettek Kutasiék, hogy visszajöjjenek a meccsbe. Elrontottuk a harmadik negyedet. Rengeteget kapkodtunk, és Alekszejev palánk alatti játéka is visszaesett.
Hiába javult azonban óriásit Wilson és Cunningham, Doyne és társai ma este legyőzhetetlennek bizonyultak.
A somogyiak ezt nehezen viselték, folyamatosan reklamáltak, Fekete Ádám edző például olyat vehemenciával tette azt, amit ritkán látni a kosárpályákon.

A FALCO tehát hosszú idő után teljesen megérdemelten nyert, és életben maradt.
A szombathelyi szurkolók a lefújás után percekig éltették kedvenceiket. Szólt a "Szép volt fiúk!" és az "Ez a csapatunk!"

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!