Az ezüstérmes Falco legyőzte a bajnok Albát

Govens lett a hős, 0.9 másodperccel a vége előtt döntötte el a meccset.
 
 
 
 
 

Az ezüstérmes Falco legyőzte a bajnok Albát

Govens lett a hős, 0.9 másodperccel a vége előtt döntötte el a meccset.

Hétköznap, korai kezdés és tv-közvetítés miatt nem volt telt ház Szombathelyen, az első elődöntőn, Fehérvárról is mindössze heten kísérték el csapatukat. Ezúttal Pointer maradt ki a hat vendég légiós közül.

Govens kintről, Simpson közelről rontott, így Borisové volt az első kosár. Nagy iramban kezdtek a csapatok, magas volt a színvonal és látványos a játék. Lóránt nagyon élt, az első hét fehérvári pontot ő szerezte: betalált kintről, bentről és a büntetővonalról is. Eközben az első tíz szombathelyi ponton négy ember osztozott. 13-13-nál éppen Lóránt „vesztette el” a fejét, addig-addig reklamált, amíg technikait nem kapott. Zömében a Falco irányított, de az Alba egy pillanatra sem maradt le. Pattanásig feszültek az idegek, Mohammed provokált ki egy páros technikait Tóth Norberttel, az első negyed Pustahvar triplájával zárult (24-19).

Horton szerezte meg első kosarát a folytatásban, akárcsak Tóth a másik oldalon, sőt Keller is a második negyedben iratkozott fel a pontszerzők közé ( 31-25). Tóth négy perc után megkapta a harmadik hibáját. Hiába vezettek héttel is a hazaiak, nem tudták rátenni a tizet, sőt 32-29-nél már időt kellett kérnie Szekulovicsnak. Pillanatok alatt rendezte a sorokat a tavalyi ezüstérmes, 7-0 után, Govens hármasát követően már a másik oldalnak kellett időt kérnie, kialakult az eddigi legnagyobb különbség (39-29). Borisov trojkája után már tizenhárommal is mentek a vasiak. Egy támadó fault után Dzunics és Pointer is technikait kapott, utóbbi nem bírt magával, pusztán a játékvezetők jóindulatán múlt, hogy a játékos arrogáns viselkedése ellenére Dzunics maradhatott a második félidőre is (53-41).

Még két perc sem telt el, 7-0-val nyitottak a kék mezesek, 54-48-nál időt kért a Falco. Azonnal jött Borisovtól egy hármas, majd Hill „tarolta le” Váradit a palánk alatt, a válogatott hátvéd pedig túlzott gólörömért technikait kapott. 8-18-as szériát mentek a vendégek, a 28. perben feljött kettőre az Alba. Sőt Mohammed ki is egyenlített. Az utolsó percben Simpson triplájával hosszú idő után újra az Alba vezetett, Norfleet félpályás kísérlete lejött, így 63-64-ról indult a záró felvonás.

Mohammed ziccerrel és triplával hatra növelte csapata előnyét (63-69). Két perc alatt 2-10 volt a harmadik negyed, az eredmény pedig 65-74. Mielőtt még bárki azt gondolta volna, hogy vége a meccsnek, 5-0-át ment a Falco, és 70-76-nál Dzunics hívta magához övéit, öt és fél perccel a vége előtt. Keller kulcsfontosságú triplát dobott. Négy és fél perc volt hátra, amikor már tízzel ment az Alba. Ekkor jött Perltől is egy távoli. Nem adták fel a sárga-feketék, megtört a címvédő lendülete, és gyors kosarakkal feljöttek egyre a vendéglátók. Govens hármasa után, 80-81-nél jött is a vendég timeout. Perl ellen sima, Hill ellen pedig könyöklés miatt sportszerűtlen faultot ítéletek a játékvezetők, a videó alapján teljes joggal.

Az amerikai ezzel ki is szállt, újra fordított a Falco (82-81). 47.8 másodperccel a vége előtt Simpson ziccerrel vette vissza az előnyt, 85-86-nál időt kértek a vasiak. Lóránt faultolta Govens, ezzel ő is kipontozódott, a válogatott ásza mindkét büntetőjét bevágta, 87-86-nál időt kért Dzunics. 33.8 másodperc volt hátra. Kétszer is rontott támadásban a Fehérvár, majd Keller faultja után Govens csak a másodikat dobta be. Horton alley oopból zsákolta be az egyenlítést (88-88). Hat másodperc volt hátra, Szekulovics azonnal időt kért. Govens 0.9 másodperccel a vége előtt eldöntötte a meccset, a bedobás után eladta a labdát az Alba, így megérdemelt szombathelyi siker született.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!