A bajnokot fogadja a Falco

A sárga-feketék legutóbbi hét meccsükből hatot megnyertek, a Szolnok pedig négyből négyet.
 
 
 
 
 

A bajnokot fogadja a Falco

A sárga-feketék legutóbbi hét meccsükből hatot megnyertek, a Szolnok pedig négyből négyet.

Két remek formában lévő csapat találkozik vasárnap az Aréna Savariában, hiszen az elmúlt hét mérkőzéséből hatot megnyerő Falco a legutóbbi négy bajnokiját behúzó Szolnokot fogadja. Mindkét együttes 10-6-os mérleggel áll, a vezetőedzők a sűrű élmezőny miatt is fontosnak tartják az összecsapás megnyerését.

Szrecsko Szekulovics, a Falco vezetőedzője: Hihetetlenül nehéz mérkőzésre számítok, hisz a Szolnok az edzőváltás óta remek formát mutat. Igazi rangadóra készülünk, a címvédő ellen senkinek sem kell extra motiváció, mindenki tudja, mennyire fontos lenne nyernünk. Ennek a kulcsa a védekezésben rejlik, nem engedhetünk üres dobást az ellenfelünknek, el kell kerülnünk, hogy távolról megszórjanak minket. Sajnos Govens beszedett egy csúnya influenzát, hiába próbált meg edzeni ma is, nem ment neki igazán, nehézkesen mozgott - remélem a többiekhez hasonlóan tudja vállalni a játékot, ez holnap reggel kiderül.

Kmézics Zorán, a Szolnok vezetőedzője: A Falco egy jó szerkezetű, fizikailag is erős együttes, amelynek minden poszton van legalább egy, de van ahol több kiemelkedő játékosa is - így nagyon nehéz meccsre számítok, már csak azért is, mert a sorozatterhelés és a sok utazás sokat kivett belőlünk mostanában. Ennek ellenére jó passzban vagyunk, szeretnénk folytatni a sorozatunkat. Nagyon sűrű az élmezőny, minden meccsnek súlya van, az idegenbelieknek különösen - jó lenne elszakadni a többiektől, és az Alba nyomába eredni. Ehhez kevés hibával kell játszanunk, ügyelnünk kell a labdára, jó százalékkal kell értékesítenünk a dobásainkat, és természetesen agresszívan védekeznünk - egyszóval közel tökéletesen kell játszanunk. Apróbb sérüléseink vannak, de valószínűleg mindenki rendben lesz, reményeim szerint Tóth Ádám is visszatér, aki nagy lökést adhat a csapatnak.

 
 
  • 1szurkoloo2017február05.11:40ÚjVálasz

    A szezon eddigi legfontosabb meccse. Mindenki jöjjön és szurkoljon!!!!!
    Mindenki az Arénába!!!
    Hajrá Falco!!!!!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!