A fellegekben

A Falco 30 ponttal verte a Paksot. Meg sem izzadt Bencze Tamás csodacsapata!

Kulcsfontosságú meccset játszott ma egymással a Falco és a Paks, hiszen a győztes fél nagy lépést tesz afelé, hogy pályaelőnnyel kezdje a rájátszást.

A délutáni tévéközvetítés ellenére is körülbelül 2500 néző látogatott ki az Aréna Savariába, remek hangulat uralkodott végig a meccsen, itt voltak egyébként Horváth Zoltán szülei is.

4-0-val kezdett az ASE, de nem sokáig örülhettek, hiszen pillanatok alatt 6-4 volt ide. Sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, egyik fél sem tudott meglépni igazán a másiktól. 3:42 volt hátra a negyedből, amikor 13-14-es állásnál Bencze Tamás időt kért. Jól tette, átvettük az irányítást, és a játékrész végére hat pontos előnyre tettünk szert (27-21).

Lendületben maradt a Falco, a folytatásban sem engedte közelebb magához a Paksot, sőt a negyed derekán már 11 pont volt a különbség (36-25), Völgyi Péter rögtön időt kért. Nem törtünk meg, 2:45 volt vissza és már jött is az „Izzik a csarnok, itt a magyar bajnok” és a „Mi leszünk a bajnokok!” rigmus. A félidőben 50-33 állt az eredményjelzőn.

Bár a szünet után kozmetikáztak az eredményen a vendégek, 14-nél közelebb nem kerültek. Aztán minden visszaállt a régi kerékvágásba, így 6 és fél perc után 62-44-nél ismét magához rendelte övéit Völgyi mester. Hiába. A tolnaiak szenvedtek a pályán, egyre kilátástalanabbá vált a helyzetük. A szombathelyi szurkolók viszont érthetően élvezték, amit láttak, hangos ollézással díjazták Kálmánék minden megmozdulását.

74-51-ről várták a csapatok az utolsó negyedet. Talán egy picit elkezdtünk könnyelműsködni, Bencze rögtön időt is kért. Ám nagyon ekkor sem kellett izgulnunk, hiszen 8 perc volt hátra és 76-58-ra vezettünk. A kis szünet után aztán ismét hengereltünk. Nehéz volt szavakat találni a Falco mai produkciójára (is). Elképesztő volt, amit a fiúk nyújtottak, nyújtanak hétről hétre. A végén már 30 is volt közte, olcsó poén, de atomjaira hullott a Paks.

Persze ne kiabáljuk el, hiszen még sok van hátra, de innentől már nagyon nehéz azt elképzelni, hogy ez a csapat ne jusson négybe.

És ahogy a B-közép is fogalmazott: „Mindenki Fehérvárra!”

Mestermérleg:

Bencze Tamás: Győzelmet vártam, de azt azért én sem gondoltam, hogy ennyire sima lesz, előzetesen 7-8 pontos sikert reméltem. Nagyon jól játszottunk, a fiúk betartották azt, amit kértem tőlük, a megbeszélteknek 70-80%-át viszont láttam a pályán, és ez óriási szó. Egy erős csapatot győztünk le, igaz az még látszott rajtuk, hogy nem álltak össze teljesen.

Völgyi Péter: Gratulálok a Falcónak, nagyon jól játszottak. Nagyon együtt vannak, remek csapatként funkcionálnak. Sajnos ugyanez nem mondható el rólunk. Az tisztán látszott, hogy amint beküldtem Gardener-t, rögtön megbomlott az egység, úgyhogy még nagyon sok munka vár ránk. Amit az utóbbi időben elkezdtünk, sajnos ma szétromboltuk. A lehető legrosszabbul alakult ez a meccs számunkra, hiszen nem elég, hogy kikaptunk, több, mint 8 pont lett a különbség, így az már szinte biztos, hogy a.Falcót nem fogjuk tudni befogni.

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

     

     

     

    Alapszakasz 2011/12
    HCsapatMGyVDpKpRel. p.
    1.Falco 26 23 3 2336 20020,942
    2.Albacomp 26 21 5 2177 17630,904
    3.Szolnok 26 21 5 2288 20010,904
    4.Körmend 26 19 7 2161 18840,865
    5.ASE 26 18 8 2153 19980,846
    6.Kecskemét 26 14 12 1982 18560,769
    7.Pécs 26 13 13 2085 21740,750
    8.Sopron 26 12 14 2028 20540,731
    9.Kaposvár 26 11 15 1972 21450,712
    10.Factum 26 8 18 2019 23140,654
    11.Szedeák 26 8 18 2111 22240,654
    12.NYKK 26 7 19 1962 22670,635
    13.Jászberény 26 6 20 2075 23010,615
    14.ZTE 26 1 25 1880 22460,519