Kínkeserves győzelem

A papírforma azt ígérte, a FALCO meg sem izzad az újonc Factum Sport ellen. Nikola Lazics együttese azonban a vártnál sokkal nehezebben tudott nyerni Debrecenben. Még jó, hogy van egy Kálmán Lászlónk…

A FALCO-t hat-nyolc szurkoló kísérte el a Factum Sport elleni idegenbeli meccsre. Szegények nem tudták, mire vállalkoznak…
A csapat a nagy távolság miatt már tegnap elutazott Debrecenbe, tehát Willék még egy napot is pihentek a meccs előtt.

Az ellenfél tavaly még a megyei bajnokságban szerepelt, csak a bajnoki rajt előtt pár héttel derült ki, hogy indul a legfelsőbb osztályban. A kék-fehérek vezetői hirtelen összerántották a Debrecen környéki fiatal magyar játékosokat, gyorsan igazoltak három légióst, és lesz, ami lesz alapon nekivágtak az A csoportnak. A nyitófordulóban esélyük sem volt a bajnok ZTE ellen, majd a második körben legyőzték a széthulló félben lévő Salgótarjánt. Azóta a Nyíregyháza és a Sopron is jól elpáholta őket.
Tehát hozzánk hasonlóan egy győzelemmel és három vereséggel várták az ötödik forduló nyitómeccsét.

Ennek ellenére még a legrosszabb álmainkban sem jutott az eszünkbe, hogy ennek a csütörtök esti összecsapásnak komoly tétje lehet. Aztán mégis…

A FALCO nem tudott meglépni az első negyedben, a Factum játékosai alaposan felszívták magukat. Jól kezdett Pankár és Alekszejev, ők ketten hozták a pontjainkat.

A második etapban aztán, látva a szombathelyiek passzivitását, újabb erőre kapott a hazai gárda. Végig ott loholtak a Lazics-legénység nyakán, a szünet előtt nem sokkal még vezettek is, ám Simon kosarainak köszönhetően minimális előnnyel fordulhattunk.

Ekkor még mindig bíztunk abban, hogy rendezni tudjuk a sorokat, Mekongo-ék elfáradnak, és egy önbizalom növelő, sima győzelmet aratunk. Hát nem így lett. Komolyan meg kellett izzadniuk a vasiaknak már azért is, hogy előnnyel várhassák az utolsó, mindent eldöntő negyedet. Az tény, hogy Ráthonyi Tamás együttese közel a maximumot kihozta magából, de ahhoz, hogy meccsben maradjanak, kellett egy enerváltan, gyengén játszó FALCO is. A sárga-feketéknek „sikerült” alulmúlniuk a Kecskemét elleni találkozót…

Persze a végén örülhettünk, hiszen a célunkat elértük, hoztuk a kötelezőt. De ez a játék ijesztő a jövőre nézve.

A találkozót Kálmán László nyerte meg a FALCO-nak. A 38 éves csapatkapitány 36 perc alatt 22 pontot dobott, 12 gólpasszt adott, 2 lepattanót és 4 labdát szerzett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!