FALCO
Négy szombathelyi az U16-os válogatottban
A magyar kosárlabda U16-os fiú válogatott Nagy Ágoston vezetésével egy rövid debreceni edzőtábor után Marosvásárhelyen játszott három felkészülési mérkőzést.
A 1994-es korosztály válogatottja már tavaly is szerepelt a marosvásárhelyi tornán, akkor a házigazdák mellett litván, lett és szerb csapatokkal játszottak. Ezúttal Moldávia, a válogatottakat felsorakoztató kolozsvári és a helyi csapat volt a mieink ellenfele.
Az összetartáson és a marosvásárhelyi tornán az alábbi játékosok vettek részt:
Nagy Botond, Zahorán Bertold (Debreceni SC-SI), Bognár Kristóf, Péterfai Richárd, Sinkovits Dániel, Váradi Benedek (FALCO KC Szombathely), Tokody Norbert (Újbuda TC), Tóth Bence (Kecskeméti SI), Fülöp Botond (ELITE Basket), Mesterházy Péter (Óbudai Kaszások), Solymosi Tamás (BLF KK), Varga Márton (Nyírsuli).
A folytatásban június 24-28. között összetartás lesz Sopronban, ahonnan a fiatalok Prágába mennek két felkészülési mérkőzést játszani, majd július elején edzőtovábbképzés és egy debreceni edzőtábor következik. A továbbiakban soproni, balatonboglári és debreceni edzőtáborok szerepelnek a csapat programjában, minden edzőtábor végén barátságos mérkőzéseket játszanak. Az ellenfelek a cseh, román és a szlovák válogatott lesz.
Várhatóan június 30-ig derül ki, hogy ki lesz az a 14 játékos, aki meghívót kap a július 3-4-i edzőtovábbképzőre, majd az 5-én kezdődő edzőtábor első hetére.
Falco
- Egy nappal korábban lesz a Sopron – FALCO edzőmeccs
Módosult a felkészülési program.
- 400 és 200 forintba kerülnek a belépők a Komarno ellen
- Váradi ismét a FALCO-ban
A kosaras két évre írt alá, ma délelőtt már együtt is edz Kálmánékkal.
- „Jóban vagyok Lacival”
Az irányító Simon László volt a FALCO-SZOVA KC Szombathely idei első igazolása.
- Bérletárak a következő szezonra
A FALCO vezetősége, figyelembe véve a szurkolók kérését, nem drágított az árakon.
- TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBAN

KERESÉS
FELHASZNÁLÓK
TABELLA
Tabella: 2010/2011-es idény, A csoport
| M | Gy | V | Dp-Kp | % | |
| 1. ZTE KK | - | - | - | - | 0,000 |
| 2. Atomerőmű | - | - | - | - | 0,000 |
| 3. MJUS-Fortress Körmend | - | - | - | - | 0,000 |
| 4. Szolnoki Olaj | - | - | - | - | 0,000 |
| 5. Albacomp | - | - | - | - | 0,000 |
| 6. FALCO-SZOVA KC | - | - | - | - | 0,000 |
| 7. Kecskeméti KSE | - | - | - | - | 0,000 |
| 8. Soproni KC | - | - | - | - | 0,000 |
| 9. Kaposvári KK | - | - | - | - | 0,000 |
| 10. Nyíregyháza | - | - | - | - | 0,000 |
| 11. PVSK | - | - | - | - | 0,000 |
| 12. Dombóvár KC | - | - | - | - | 0,000 |
| 13. Salgótarjáni KSE | - | - | - | - | 0,000 |
| 14. SZTE-Szedeák | - | - | - | - | 0,000 |
SZAVAZÁS
Ön szerint ki lesz a FALCO ellenfele a Magyar Kupában? (lezárva)
A Nyugat.hu legfrissebb cikkei
- Decemberben újraindul a körmendi textilüzem
- Jelentkezés osztrák iskolába
- Felújították a főiskolai kollégiumot
- Történelmi túra a Kőszegen
- Gyorshajtók augusztusi versenyeredményei
Az abszolút győztes most egy motoros lett, aki 179-nel szaggatott a 86-oson. De szépen teljesítettek az autósok is.
- Elkerülne a kieső zónából a Haladás
Az első fordulóból elmaradt meccset pótol szombaton délután a Szombathelyi Haladás.
- "Megtartani az előnyt" - 22 és fél ezer ajánlószelvényt gyűjtött a szombathelyi MSZP és az SZTKE
Eddig tízezer háztartásba jutottak el az MSZP és az SZTKE aktivistái...
- Balesetek, betörések
- Traktorbaleset Szemenyénél - elkaszálták a kaszást (Videóval)
Traktorral ütközött egy Toyota Szemenye külterületén, a 8-as főúton csütörtökön délután.
- MDF: Elég volt a az alvilági bulvárpolitizálásból!
A politikai kultúra a bányászbéka segge alatt van – reagált a párt szombathelyi polgármester-jelöltje az újabb...






