FALCO

Körmend – FALCO: először

Márciusban háromszor is összecsap egymással a két vasi rivális kosárcsapat. Szombaton először a bajnokságban néznek farkasszemet egymással. A Körmend a négy közé, a FALCO a nyolc közé igyekszik.

A találkozót a Nyugat Rádió este hat órától az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Lazics sajnálja, hogy Szanati nem játszik

Az Achilles-ínával bajlódó Borszéki Csaba ismét edzésbe állt a héten. Kálmán László is edzett, annak ellenére, hogy kisebb bokasérülést szedett össze. Biztosan nem fog játszani azonban Szanati Mátyás, aki ahogy arról már korábban beszámoltunk, bokaszalag-szakadás miatt hosszabb időre kidőlt.

– Szanati nagyon fontos láncszem a gépezetben. Fiatal, tehetséges játékos. Amikor esélyt adtam neki a bizonyításra, mindig élt vele. Szolid, szerény gyerek, de nagyon hasznos, jó védőjátékos. Tele van akarással és energiával. Nagyon sajnálom, hogy most nem tud játszani – mondta Nikola Lazics edző.

Jól kell védekezni

– Körmenden mindig nehéz nyerni, de természetesen nekünk ez lesz a célunk. A két csapat rangadója mindig óriási csatát hoz. Eddig még nem voltam részese a vasi derbinek, kíváncsian várom, mi lesz. A Körmend az utóbbi időben nagyon jól játszik, remek formában vannak. Csapatként működnek. Magas embereik közül Scott és Alekszejev a meghatározó, míg mezőnyben Fodor és Thomas játszik jól. Több olyan játékosuk is van, aki képes 20 pont körül dobni. Az biztos, hogy nagyon jól kell védekeznünk. Ezúttal nem lesz elég az, hogy csak 20 percig teljesítünk jól, mint mondjuk legutóbb, a Kaposvár ellen. Egész meccsen át koncentrálni kell. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de nincs más választásunk.

Nem becsülik le a FALCO-t

Természetesen győzelmet vár a találkozótól Sabáli Balázs is, a hazaiak mestere. A szakvezető azonban óvatos, azt mondja, ez már nem az a FALCO, akit ősszel legyőztek az Arena Savariában.

– Semmi különössel nem készülünk, ugyanolyan meccs lesz ez is, mint a többi – mondta Sabáli. Ismerjük jól egymást, nem hiszem, hogy a két csapat meglepetést tudna okozni a másiknak. Mivel nekünk szerdán is volt meccsünk, most a taktikai felkészülés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a csapat frissen tartására is. Tisztában vagyunk vele, hogy szurkolóink elvárják tőlünk hazai pályán a győzelmet, természetesen ez is lesz a célunk, de mindenkit óvva intek attól, hogy lebecsülje a szombathelyieket, hiszen ez már nem az a FALCO, mint akivel ősszel játszottunk. Jelenlegi helyezésük a tabellán nem mérvadó. Nagyon erős kezdőcsapatuk van, és a kispadról is tudnak légióst a pályára küldeni. Lazics edző érkezésével stílust váltottak. Korábban Pór Péter kollégám is mondta, egyetértek vele abban, hogy az utóbbi évek egyik legjobban védekező FALCO-ját láthatjuk. Természetesen, mint minden csapatnak, nekik is vannak gyenge pontjaik, igyekszünk ezeket megtalálni, és kihasználni.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK (0)

Új hozzászólás  

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

Falco

  • Nyugat Királynője 2010 - Lendvai Nóra

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Kovács Kitti

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Ignéczi Titanilla Andrea

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Bazsó Barbara

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Pázler Gabriella

     
  • Nyugat Királynője 2010 - Bencsik Renáta

     
 

KERESÉS

TABELLA

Tabella: 2009/2010-es idény, A csoport

M Gy V Dp-Kp %
1. ZTE KK 26 24 2 2191-1845 0,962
2. Atomerőmű 26 19 7 2152-1865 0,865
3. MJUS-Fortress Körmend 26 19 7 2100-1884 0,865
4. Szolnoki Olaj 26 19 7 2175-2050 0,865
5. Albacomp 26 17 9 2331-2080 0,827
6. FALCO-SZOVA KC 26 15 11 2265-2123 0,788
7. Kecskeméti KSE 26 13 13 2019-2074 0,750
8. Soproni KC 26 13 13 2134-2062 0,750
9. Kaposvári KK 26 11 15 2092-2155 0,712
10. Nyíregyháza 26 10 16 2090-2179 0,692
11. PVSK 26 9 17 2001-2092 0,673
12. Dombóvár KC 26 9 17 2093-2368 0,654
13. Salgótarján 26 3 23 1920-2430 0,558
14. DEKE 26 1 25 1445-1801 0,365
 

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lesz a FALCO ellenfele a Magyar Kupában? (lezárva)

  • Albacomp

    13
  • Dombóvár

    46
  • Kaposvár

    10
  • Kecskemét

    18
  • Körmend

    39
  • Sopron

    29
  • ZTE

    34

A Nyugat.hu legfrissebb cikkei

 
©2008. NYUGAT.HU
MINDEN JOG FENNTARTVA