Újabb győzelmével már negyedik a Falco

Az első félidő alapján egyértelmű volt a meccs, a második félidőre felébredt a KTE, amely majdnem meglepte a vasiakat.
 
 
 
 
 

Újabb győzelmével már negyedik a Falco

Az első félidő alapján egyértelmű volt a meccs, a második félidőre felébredt a KTE, amely majdnem meglepte a vasiakat.

Hóesés ide, vagy oda, a vendégeket természetesen ezúttal is elkísérte maroknyi, ám annál lelkesebb szurkolótábora. A Falco a beteg Curry nélkül, négy légióssal állt fel.

Alig telt el tizenöt másodperc, Váradi máris teljesen üresen találta magát a palánk alatt, és meg is szerezte csapatának a vezetést, majd Pustahvar süllyesztette el a meccs első hármasát, Reddic pedig „visszapöcizte” Norfleet kimaradt ziccerét. Dramicsanin hiába dobhatott hármat, csak egyszer talált be a büntetővonalról. Nem úgy Norfleet, aki kintről tett hozzá a különbségre (10-1). Forray 14-4-nél kért először időt. Meglepő módon átjáróház volt a KTE védekezése, szinte minden hazai akció ponttal ért véget. Dimics négy és fél perc alatt három hibát szedett össze. Állandósult a különbség, Wittmann és Dramicsanin tartotta a lelket a vendégekben, az első negyed után 29-21 volt az állás.

Karahodzsics büntetőire 6-0-val válaszolt a Falco, két és fél perc után Forray ismét időt kért. Hiába, a vasiak a remeklő Pustahvar-Balmazovics duó vezérletével már tizenkilenccel is vezettek (49-30), igazi csapatként funkcionáltak, míg a Kecskemét tovább sem találta a fonalat. Szívósan védekeztek a sárga-feketék, aminek nem találták ellenszerét Wittmannék. A félidőben 51-32 állt a táblán.

Nem telt el három perc, és Pustahvar büntetője után elérte a húszat a különbség. Magára talált Djeraszimovics, aki kis túlzással átaludta az első félidőt, tizenkettőig (56-44) visszajöttek a lilák, a 27. percben először kért időt a Falco. A 29. percben Green megkapta negyedik hibáját, de ekkor már „csak” tíz volt a különbség. Reddic centergóljaival tartotta még tisztes távolságban ellenfelét a Falco, Dimics hármasával hosszú idő után benézett tízen belülre a KTE. Sportszerűtlent fújtak Váradira, Dimics értékesítette mindkét büntetőjét, egyértelműen visszajött a meccsbe a Kecskemét, 65-58-ról indult a záró felvonás.

Teljesen megzavarodott a Falco, Djeraszimovics tizennyolcadik pontját szerezte meg pillanatok alatt, Dramicsanin ziccere után pedig háromra zárult az olló. Rendet tett a szünetben a fejekben Forray Gábor, hiszen a második félidőre egy sokkal agilisabb Kecskemét jött ki, igazi önmagukat idézve, minden labdáért küzdöttek-másztak a vendégek. Közel négy percet kellett várni, mire Balmazovics révén betaláltak a hazaiak, Váradi hamar hozzátett egy középtávolit, a negyed derekán, 69-62-nél jött a kecskeméti timeout. Háromig zárkóztak a Bács-Kiskun megyeiek. Izgalmasan alakult a hajrá, Dimics 71-66-nál előbb mindkét büntetőjét elrontotta, majd mindkettőt bedobta. Teljesen impotenssé vált a Falco támadásban, de mindkét oldal rontott, majd 19.8 másodperccel a vége előtt Bíró büntetőzhetett. Mindkettőt a helyére küldte(73-68), időt kért a Kecskemét. Dramicsanin bevágta, Váradival szemben faultoltak. Az elsőt kihagyta, a másodikat bedobta. Utolsó idejét kérte ki a KTE. Dramicsanin dobhatott, csak egy ment be, de utána Wittmann rontott. Hiába adta el a labdát a Falco, így is nyert. A második féldiőben mindössze 23 pontot kapott a Kecskemét, kevesebbet, mint az első negyedben, és majdnem ugyanannyit, mint a második negyedben.

 
 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!