Nehezen gyűrte le a Sopront a Falco

Spica ugyan nem volt, de Johnsont nem tudták tartani a sárga-feketék.
 
 
 
 
 

Nehezen gyűrte le a Sopront a Falco

Spica ugyan nem volt, de Johnsont nem tudták tartani a sárga-feketék.

Marko Spica eltiltása miatt nem volt klasszikus ötöse a Sopronnak, Dragan Alekszics edző pedig húzott egy merészet, és kihagyta a kezdésnél csapatából Julien Millst és Anthony Mylest is. Bejött a szokatlan szerkezet, két perc után 3-9 máris időt kellett kérnie Szrecsko Szekulovicsnak. Hiába, továbbra is csak szenvedett a Falco, a hetedik percben már tíz volt közte (9-19). Extrán dobtak a vendégek, igaz sokszor nem is ütköztek nagy ellenállásba, szellős volt a hazaiak védekezése. Az első negyed után 18-27 volt az állás.

A szombathelyieknél sokszor a könnyebb, tiszta dobások is kimaradtak. Aztán valahogy nagy nehezen mégis látótávolságon belül kerültek a sárga-feketék, 22-28-nál Alekszics rögtön időt is kért. Johnson továbbra is vezér volt a kékeknél, újra tíz fölé kúszott a különbség. 33-40-es állással vonultak félidőre a csapatok.

Továbbra sem jutott közelebb a Falco a vendégekhez, az egyre idegesebben játszó szombathelyiek ráadásul nehezen viselték el a játékvezetők ténykedését, Papp Péter a 24. percben technikait fújt a reklamáló Zsigeranovicsra. Medford vállára vette, és felhozta csapatát, Pustahvar triplája után már csak egy volt közte (46-47). A 28. percben Govens büntetői után először vezetett a meccsen a Falco (54-53). Az utolsó felvonás az amerikai hátvéd triplájának köszönhetően 59-57-ről indult.

Pustahvar negyedik trojkájával megszerezte huszadik pontját, az SKC azonban nem adta fel, és előbb kiegyenlített, majd fordított. Szabó játékvezető Váradira fújt egy technikait, majd négy perccel a vége előtt Papp Alekszicsre. Egyik fél sem értette igazán, miért. Govens ziccere után 74-71-nél, két perccel a vége előtt időt kért a Sopron. A remekül játszó Johnson az utolsó percben felhozta egyre övéit (76-75), Myles azonban kihagyta mindkét büntetőjét. Govens nem tette meg ezt a szívességet a másik oldalon, Tóth homályt dobott távolról, majd Pustahvar egy szabaddobással beállította a végeredményt. Sokáig uralták a meccset a vendégek, a vasiak szenvedtek, de nyertek, és továbbra is veretlenek az Aréna Savariában.

Szrecsko Szekulovics, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Gratulálok a Sopronnak, nagyon jól játszottak ma este. Nekünk most minél előbb el kell felejteni ezt a meccset. Nagyon gyengén játszottunk az első félidőben, csak az eredménnyel lehetünk elégedettek. Nyertünk, és ez a fontos. Rosszul indult számunkra a meccs, lehet, hogy a fáradtság is rányomta a bélyegét a kezdésre. Lassú ritmusban indultunk, az egész első félidőben kerestük saját magunkat. A harmadik negyedben feljavultunk védekezésben és támadásban, és végül nyertünk. A szurkolóink nagyon segítettek egész meccsen, a nehéz periódusokban is mellettünk álltak, köszönjük nekik. Megyünk tovább, szombaton megint egy pokolian nehéz meccset várok. Gratulálok a saját csapatomnak is.

Dragan Alekszics, a Sopron KC vezetőedzője: Gratulálok a Falcónak, a második félidőben nagyon agresszíven játszottak, ami végül sikerre vezetett. Nagy nyomás alatt voltunk, tudtuk, hogy nehéz itt játszani, mert a szombathelyi szurkolók mindig extra energiát adnak a saját csapatuknak. Megpróbáltunk bravúrt okozni, és nyerni, volt is rá esélyünk, de sajnos nem éltünk vele. Az ellenfelünk viszont igen, kihasználta a hibáinkat. Egylabdás meccs volt, szerintem biztosan élvezték a szurkolók is.

 
 
  • 4foci11112017március02.13:55ÚjVálasz

    Várjunk mért erőltetik Váradi gyereket a néző téren mindenki egy véleményen volt hogy mindig gyengébb fordulóról fordulóra , mi az oka csak 2-4 percet mutat aztán lézeng sajnos nem jó hallani mikor dob és mondják előre hogy homály előre mondják mért van ez . De a játékvezetők sem tudták hogy mit műveltek meg kellene velük nézetni 10 szer hogy talán tanulnak a hülyeségeiken .

     
  • 3iszek2017március02.13:44ÚjVálasz
    Idézet: kerekkocka
    Én szurkolok ennek a csapatnak, tényleg, de könyörgöm, ha még egyszer valaki azzal jön, hogy a fárdtság.... Gondolkodjunk már egy kicsit felnőtt módjára.
    ...

    Tökéletesen igaz. Meg talán nem 47.000 Ft-ért (melyből köztudomású, meg lehet élni!), sőt nem is minimálbérért játszanak. JÁTSZANAK, ez nem munka. A kifejezés is mutatja: a kosárlabdát játsszák, nem dolgozzák. Játékért meg ennyi pénzt ilyen csóró országban?! Nekem meg a hátamon áll fel a szőr (bár nem is szőrös), ha valaki azt nyilatkozza, hogy olyan sokat "dolgoztunk"! (gyakoroltunk, edzettünk, labdáztunk, kosaraztunk, játszottunk...de nem dolgoztunk!)

     
  • 2kerekkocka2017március02.10:22ÚjVálasz

    Én szurkolok ennek a csapatnak, tényleg, de könyörgöm, ha még egyszer valaki azzal jön, hogy a fárdtság.... Gondolkodjunk már egy kicsit felnőtt módjára. Itt van egy halom profi (azaz ez a munkája, ebből él) sportoló, feltételezem, nem végez mellette egyéb bejelentett munkát napi 6/8 órában. Vagyis lesz szíves nem fáradtnak lenni. Ha pedig fáradt, akkor lesz szíves pihenni. Nem a gyárban áll a szalag mellett napi 12 órát, éjjel nappal, az a dolga, hogy edzésen és a mérkőzésen munkaképesen jelenjen meg. Ha nem tudja a megoldani a pihenését, jelezze a vezetőinek. A csapat körül tevékenykedő szakembereknek is ez a feladatuk, hogy a maximális regenerálódást biztosítsák a játéákosoknak. Ha a 21. sz-ban, amikor tele vagyunk szuperebbnél szuperebb élsoprtolókat segítő módszerekkel és eszközökkel, akkor bizony a vezetőkkel is probléma van. Ha fejben fáradnak el a játékosok, akkor tessék leülni egymással, barátokkal beszélgetni, vagy sportpszichológust keresni. De a mai magyar (bármilyen sportról is legyen szó) arra hivatkozni, hogy de bizony a fáradtság így meg úgy, komolytalan és szánalmas. Amatőr sportolókban, akik munka vagy akár család mellett hódolnak a sportszenvedélyüknek, szabadidejüket áldozzák fel azért, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek, nagyobb az akaraterő és az elszántság, mint az ún. hivatalos sportolókban. Számomra elfogadhatatlan érv a fáradtság, a legkönyebb nyafogni, főleg úgy, hogy semmit nem tesznek ellene.

     
  • 1szurkoloo2017március01.22:12ÚjVálasz

    Gratulálok a CSAPATNAK! Ez a meccs a hatalmas küzdés miatt lett meg. Na meg persze a fantasztikus szurkolás miatt is. A bírókat meg nem engedném többet NB1-es kosármeccs közelébe. Amit műveltek, borzalmas volt. Mindkét oldalon fújtak be hatalmas kamu faultokat, és egyértelmű faultoknál meg semmit. Persze amikor a játékos az 5-6. rossz ítélet után is reklamál, technikai. Remélem sem Papp, sem Hegedűs, sem Szabó nem fog már idén Falco meccset vezetni. Az ellenőr meg gondolom 9-10-es osztályzatokat ad nekik. Szégyen, hogy az egyik legerősebb közép-európai bajnokságban csak ilyen bírókra futja.
    Nem szoktam a bírókkal foglalkozni, de ez tényleg több a soknál. Szerencsére így is nyertünk.
    Hajrá Falco!

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!